Bővült a Nyugdíjasok Szállító Szolgálata

Az Önkormányzat egy új, kilenc személyes mikrobuszt vásárolt a Területi Szociális Szolgálat számára, amit dr. Csomor Ervin adott át szeptember 6-án az időseknek. A gépjármű első útja a kerület mellett található bevásárlóközpontba vezetett, ahova az alpolgármester szállította el az arra vállalkozó nyugdíjasokat.

Az autó megérkezését a Veres Péter úti intézmény udvarán várták a Szolgálat dolgozói és a nyugdíjas klub tagjai. Miután megcsodálták a járművet, dr. Csomor Ervin hangsúlyozta: a XVI. kerületi Önkormányzat mindig nagy gondot fordított az itt élő idős emberek életminőségének javítására, és igényeik teljesítésére.
A karácsonyi ünnepségen valaki megkérdezte, hogy nem tudnának-e segíteni az egyedül élőknek a nagybevásárlások alkalmával. A vezetőség ezért úgy döntött, hogy 7 millió forintért megvásárolja a mikrobuszt, amely már július óta forgalomban van, hiszen a nyáron felújított Margit utcai rendelőből szállította a Szakrendelőbe és a Hunyadvár utcába azokat, akiknek gyógyászati ellátásra volt szükségük, de nem értesültek arról, hogy a munkálatok alatt orvosuk máshol rendel.
A tervek szerint a jövőben a kisbusz igény szerint házhoz megy, elviszi a jelentkezőket a legközelebbi bevásárlóközpontba, majd hazaszállítja őket, megkímélve ezzel a cipekedéstől a rászorulókat. A mikrobuszt a Szolgálat nagy rutinnal rendelkező gépkocsivezetője, Dalmáczi Frigyes vezeti majd.
Kránitz Lászlónét arról kérdeztük, számára milyen segítséget nyújt a Nyugdíjasok Szállító Szolgálata.
– Nyolc éve halt meg a férjem, azóta egyedül élek. Gyermekeim sajnos elég messze laknak, és ritkán érnek rá segíteni a bevásárlásban. Nagyon örültem, amikor értesültem erről a lehetőségről, mert a gerincproblémám miatt 5 kilogrammnál nagyobb súlyt nem emelhetek. Eddig kénytelen voltam autóval rendelkező barátnőm segítségét igénybe venni. Nagy könnyebbséget jelent, hogy ezután ásványvízből, lisztből, cukorból nem csak egy-egy üveggel vagy zacskóval vihetek haza, hanem lesz otthon egy kis tartalék is.
Baloghné Szabó Olga, a Szolgálat vezetője elmondta: az új autó minden hónap 1. és 3. szombatján a Sashalmi Piacra viszi a jelentkezőket, a bevásárlóközpontba pedig minden héten csütörtökön és pénteken lehet majd eljutni, amikor az akciók vannak.
Mindehhez azonban előzetesen időpontot kell egyeztetni Gaálné Szilágyi Erzsébet koordinátorral hétfőtől péntekig, 9 és 13 óra között a 407-2812-es telefonszámon, ahol üzenetet is lehet hagyni. Emellett még a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen is lehet jelentkezni.